Mikroinfluenszerek a szépségiparban – Miért érhet többet egy helyi ajánlás, mint egy nagy követőszám?

Sok szépségipari vállalkozó és szépségszalon tulajdonos még mindig követőszám alapján gondolkodik, amikor együttműködésről van szó. Pedig egy kisebb, helyi közösséggel rendelkező vendég vagy tartalomkészítő gyakran hasznosabb lehet, mint egy nagyobb influenszer, akinek a követői nem a környéken élnek, vagy nem is keresnek ilyen szolgáltatást. A mikroinfluenszeres együttműködés akkor működik jól, ha nem ajándékkezelés osztogatásáról szól, hanem tudatosan kiválasztott, hiteles ajánlásról.

A követőszám önmagában kevés

Sokan még mindig ott rontják el az influenszeres együttműködést, hogy csak a követőszámot nézik. Pedig egy nagyobb profil nem biztos, hogy több vendéget hoz. Egy 20 ezres követőtábor is lehet teljesen haszontalan egy helyi szépségipari szolgáltatónak, ha a követők más városokban élnek, nem tartoznak a célcsoportodba, vagy csak megszokásból nézik a tartalmakat.

Egy körmösnek, kozmetikusnak, pillásnak vagy fodrásznak helyi elérésre van szüksége. Nekik olyan emberek kellenek, akik tényleg el tudnak menni a szalonba. Ezért sokszor többet ér egy 1500–3000 követős helyi nő, akinek aktív, valós közössége van, mint egy nagyobb influenszer, akinek a követői szétszórva élnek az országban.

A mikroinfluenszerekről szóló cikkek is egyre inkább azt emelik ki, hogy a kisebb követőtábor sok esetben erősebb bizalmat és személyesebb kapcsolatot jelent. Ez a szépségiparban különösen fontos, mert itt a vendég nem csak egy terméket vesz meg. A haját, bőrét, arcát vagy körmét bízza rád.

Ezért együttműködés előtt ne azt nézd először, hány követője van valakinek. Nézd meg inkább, kik követik, honnan követik, mennyire aktívak, és el tudnak-e jutni hozzád. Ha a követői között sok helyi nő van, akik hasonlítanak a te ideális vendégeidre, akkor egy kisebb profil is értékes lehet.

Kötelező dokumentumok egyben
Ha most ellenőrzés lenne a szalonban, meg tudnád mutatni a szükséges dokumentumokat?

Ez a csomag egyben tartalmazza a legfontosabb dokumentumokat, amelyekkel alá tudod támasztani szépségipari vállalkozásod szabályos működését minden területen.

  • Nem kell külön-külön összeszedned a dokumentumokat
  • Ellenőrzéskor azonnal elő tudod venni
  • Egységes, azonnal használható formában
  • Adatváltozás esetén 1 évig díjmentesen frissítjük
Megnézem mi van a csomagban

A szépségiparban a bizalom számít

A szépségipari szolgáltatásoknál a bizalom sokkal fontosabb, mint egy átlagos terméknél. A vendég nem csak vásárol valamit, hanem rád bízza az arcát, a haját, a bőrét vagy a körmét.

A túl direkt, reklámszagú tartalmakat az emberek gyorsan kiszúrják. Ha egy együttműködés csak arról szól, hogy valaki kiposztolja: „itt jártam, nagyon jó volt”, az sokszor gyenge. Főleg akkor, ha látszik rajta, hogy az illető csak a kezelésért vagy a szolgáltatásért cserébe írta ki.

Egy természetes vendégajánlás ennél erősebb lehet. Például amikor valaki megmutatja az elkészült körmét, beszél arról, miért választotta azt a színt, elmondja, milyen volt a kezelés, vagy egyszerűen csak őszintén megosztja, hogy elégedett az eredménnyel. Ez közelebb áll ahhoz, ahogyan az emberek a hétköznapokban ajánlanak szolgáltatót egymásnak.

Ezért mikroinfluenszeres együttműködésnél nem az a legjobb tartalom, ami túl tökéletesre van szerkesztve. Sokszor jobban működik egy természetes sztori, egy valódi vélemény, egy előtte-utána kép vagy egy rövid személyes tapasztalat. A vendég azt akarja érezni, hogy nem egy reklámot lát, hanem egy olyan ember ajánlását, akinek ad a véleményére.

Helyi mikroinfluenszerből lehet jó vendégszerző tartalom

Egy helyi szépségipari vállalkozásnál nem az országos ismertség a legfontosabb. Sokkal többet érhet egy olyan ember ajánlása, akinek a közönsége tényleg a környéken él, és akár vendégként is el tud jutni hozzád.

Ez lehet egy helyi anyuka, aki rendszeresen posztol a városban élőknek. Lehet egy fiatal nő, akinek nincs hatalmas követőtábora, de sokan ismerik a környéken. Lehet edző, jógaoktató, fotós, ruhaboltos, sminkes, menyasszonyi szolgáltató vagy más helyi vállalkozó, akinek a követői átfedhetnek a te célcsoportoddal.

A jó együttműködésnél az a lényeg, hogy az illető közönsége hasonlítson azokra az emberekre, akiket te vendégként szeretnél elérni. Egy körmösnek például értékes lehet egy olyan helyi nő ajánlása, akit sokan követnek a városban, rendszeresen posztol magáról, és a követői között sok 20–45 év közötti nő van.

Nem kell feltétlenül klasszikus influenszerben gondolkodni. Sokszor egy aktív helyi vendég vagy egy másik vállalkozó is jobb partner lehet, mint egy nagyobb profil. Ha a tartalma természetes, a közönsége helyi, és az ajánlása hitelesnek tűnik, abból lehet olyan poszt vagy sztori, ami valódi érdeklődést hoz.

Ezért ne országos arcot keress első körben. Olyan embert keress, akinek a követői el tudnak jutni hozzád, és akinek az ajánlása nem idegen a saját tartalmaitól.

Kötelező dokumentum
Vezetsz takarítási naplót a szalonban?

Rendszeresen takarítod a szalont és fertőtleníted az eszközeidet, de egy váratlan ellenőrzés során ezt visszamenőleg is igazolnod kell. Ehhez takarítási dokumentáció kell, amit ellenőrzéskor be tudsz mutatni.

  • A takarítás és fertőtlenítés nyomon követhető
  • Higiéniai ellenőrzésnél bemutatható
  • Szépségipari vállalkozóknak készült
Megnézem a dokumentumot

Így válassz együttműködő partnert

Egy mikroinfluenszer kiválasztásánál ne a követőszám legyen az első szempont. Az csak egy adat, és ma már vásárolni is lehet követőket. Sokkal fontosabb, hogy kik követik, mennyire aktívak, és mennyire illik az illető a szalonodhoz.

Nézd meg, milyen kommenteket kap. Valódi beszélgetések vannak a posztjai alatt, vagy csak néhány általános reakció? Figyeld meg, milyen gyakran kap válaszokat a sztorijaira, és ha megoszt veled adatot, kérdezz rá a sztorimegtekintésekre is. Egy kisebb profil jó sztorieléréssel értékesebb lehet, mint egy nagyobb oldal gyenge aktivitással.

Fontos a helyszín is. Ha Győrben dolgozol, akkor neked nem sokat ér egy olyan profil, akinek a követői főleg Budapesten, Debrecenben vagy külföldön élnek. Helyi szolgáltatásnál helyi közönség kell.

A tartalom stílusát is nézd meg. Illik hozzád az, ahogyan kommunikál? El tudná természetesen mondani, miért választotta a szolgáltatásodat? Hiteles lenne tőle egy ajánlás, vagy csak egy újabb reklámnak tűnne a sok közül?

Egy kozmetikusnak például nem biztos, hogy az a legjobb partner, aki minden héten más kezelést, terméket vagy szolgáltatót reklámoz. Ilyenkor az ajánlás könnyen elveszíti az erejét. Jobb lehet egy kisebb, de következetesebb helyi profil, akinek a közönsége megszokta, hogy valódi tapasztalatokat oszt meg. Egy visszajáró vendég.

A jó együttműködő partner nem csak elérést ad. Segít abban is, hogy a szolgáltatásod hitelesen jelenjen meg olyan emberek előtt, akikből tényleg lehet vendég.

Legyen konkrét célja az együttműködésnek

Az influenszeres együttműködés ott szokott elcsúszni, amikor csak annyi a megállapodás, hogy „gyere el, kapsz egy kezelést, aztán posztolj róla valamit”. Ez túl laza. Ilyenkor könnyen előfordul, hogy kapsz egy gyenge sztorit, egy általános mondatot, vagy egy olyan posztot, amiből senki nem érti, mit kellene tennie.

Már az elején legyen tiszta, mit szeretnél kapni az együttműködésért. Lehet ez egy sztori, egy poszt, egy előtte-utána kép, egy rövid személyes vélemény, egy időpontfoglaló link megosztása, egy kuponkód, vagy egy konkrét ajánlói mondat. Minél pontosabb a kérés, annál kisebb az esélye annak, hogy a tartalom használhatatlan lesz.

Azt is érdemes előre tisztázni, mikor jelenjen meg a tartalom. Egy kozmetikai kezelésnél például lehet értelme előtte-utána képet kérni. Egy körmösnél vagy fodrásznál jól működhet az elkészült munka bemutatása. Egy pillásnál fontos lehet, hogy ne csak a végeredmény látszódjon, hanem az is, kinek ajánlható a szolgáltatás.

A mérésről se feledkezz meg. Kérhetsz külön kuponkódot, külön időpontfoglaló linket, vagy egyszerűen megkérdezheted az új érdeklődőktől, honnan találtak rád. Ha nem méred valahogy az eredményt, könnyen csak érzés alapján döntöd el, hogy működött-e az együttműködés.

Egy jó mikroinfluenszeres együttműködés nem csak arról szól, hogy valaki megemlíti a szalonodat. Akkor van értelme, ha előre tudod, mit vársz tőle, kinek szól a tartalom, és hogyan derül ki, hogy hozott-e érdeklődést vagy foglalást.

Facebook és Instagram hirdetésekkel gyorsan válhatsz ismertté a szalonod környékén
Pillás, körmös, kozmetikus vállalkozás indítása hirdetések nélkül olyan, mintha egy tűt ejtenél a tengerbe. A hirdetések tornádóként csapnak hatalmas hullámokat. Megnézem a részleteket ➤

A jó ajánlás akkor ér valamit, ha eljut a megfelelő emberekhez

Egy mikroinfluenszeres együttműködés akkor tud vendéget hozni, ha az ajánlás eljut azokhoz, akik tényleg szóba jöhetnek lehetséges vendégként. Hiába hiteles a tartalom, hiába szép az elkészült munka, ha csak kevés helyi ember látja.

Ezért fontos, hogy ne csak az együttműködésben gondolkodj, hanem a tartalom terjesztésében is. Egy sztori vagy poszt önmagában gyorsan eltűnik, és sokszor csak a követők egy részéhez jut el. Ha viszont jól sikerült az ajánlás, érdemes lehet tovább használni.

Például megoszthatod a saját oldaladon, beépítheted egy posztba, használhatod vendégvéleményként, vagy akár hirdetésben is megmutathatod azoknak, akik a környékeden élnek. Így az ajánlás nem csak egyszer jelenik meg, hanem több emberhez is eljuthat.

Ezért lehet hasznos a fizetett hirdetés. Egy jól beállított hirdetéssel nem csak azok látják a tartalmat, akik már követnek, hanem olyan helyi érdeklődők is, akik még nem ismernek, de pont ilyen szolgáltatást kereshetnek.

Ha úgy érzed, hogy több vendégre lenne szükséged, készítek neked egy teszthirdetési kampányt 15.000 Ft-ért. Ebből látni fogod, mennyivel tudja növelni az érdeklődéseket és a foglalásokat, ha egy jó posztot vagy ajánlást célzottan eljuttatunk a megfelelő emberekhez.

Ha több érdeklődőt szeretnél, töltsd ki az űrlapot, és megmutatom, milyen hirdetés működik nálad.

Ezt vidd magaddal

A mikroinfluenszeres együttműködés nem csodaszer, de helyi szépségipari szolgáltatóknál jól működhet, ha okosan választasz partnert. Nem a nagy követőszám a lényeg, hanem az, hogy az ajánlás hiteles legyen, helyi emberekhez jusson el, és valódi érdeklődőket hozzon.

Érdemes kisebb, helyi profilokban gondolkodni, ahol a közönség valóban átfed a lehetséges vendégeiddel. Ha az együttműködés természetes, konkrét céllal indul, és valahogy mérni is tudod az eredményét, akkor nem csak egy posztot kapsz, hanem olyan tartalmat, ami segíthet új emberekhez eljutni.

Ha tudni akarod, hogy hogyan lesz több vendéged rövidesen, akkor kövess minket Facebook-on
Garadnay Sándor

A szerzőről

Garadnay Sándor

Szépségszalon-vállalkozóként, marketing-tanácsadóként és hirdetéskezelőként szépségipari vállalkozóknak segítek abban, hogy több vendéget érjenek el és kiszámíthatóbb bevételt építsenek. A Szalontuning oldalon gyakorlati tapasztalatokon alapuló cikkeket, marketingötleteket és vállalkozásfejlesztési megoldásokat osztok meg.

A célom egyszerű: érthetően megmutatni, milyen lépésekkel lehet tudatosan fejleszteni egy szépségipari vállalkozást és stabil vendégkört építeni.

Kérdésed van? Írj a Facebook oldalon, vagy kérj időpontot az info@szalontuning.hu címen.